2015. január 19., hétfő

ManiCute - Ovis jel


Sziasztok!

Úgy rohannak a hetek, hogy már megint alkotott a  ManiCute csoport. Mindenki tudja most már, hogy két hetente jelentkezünk egy-egy témára készült manikűrrel. Mai téma az ovis jel. Számomra érdekes volt ez, mert anno én nem jártam óvodába. Kis faluban nőttem fel és   akkor ott még nem épült óvoda, csak pár évvel később. Az általános iskola előtt egy évig jártam úgynevezett előkészítőbe, ahol a számolás, írás alapjait ismertették meg a gyerekekkel. (El is vették a kedvem rendesen :D )

Ezen okok miatt én most a lányom ovis jelét készítettem el, ami a virág volt. Tudom, kicsit sötétre sikerült a manikűr, de a virágot szerettem volna színesebbre, de az OPI sheer tints lakkok kicsit másképp működtek, mint ahogy én elgondoltam. Szerettem volna másik verziót is összedobni, de már nem volt rá idő, így is  megcsúsztam a bejegyzéssel. 



A minta CiCi&SiSi 05 palettán található. Csak egy szó erről a fekete Catrice lakkról,  hogy már  másodszor vásároltam meg, mert annyira szép fekete és akár egy rétegben is remekül fed. 


A lányok ovis jeleit is nézzétek meg :) 

18 megjegyzés:

Köszönöm a kommentet!